Új kiállítás látható a Felnőtt kölcsönzőben:
Láttuk - olvassuk! Könyves műsorajánló, amelyben hetente a legérdekesebb tévé- és rádióműsorokhoz kapcsolódó könyveinket kínáljuk kedves olvasóinknak.
Bővebben...
2016-ban is folytatódik Világjáró klub című rendezvénysorozatunk. A következő rendezvény időpontja: 2016. január 26. (kedd), 16.30 óra.
Ez alkalommal Korzika, a kalandkeresők szigete címmel láthatják Szepessy Gábor író, turisztikai újságíró előadását.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket!
Bővebben...
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény, továbbá az ennek végrehajtásáról intézkedő 114/2013. (IV.16.) Korm. rendelet lehetővé teszi a helyi közösségek számára a magyar nemzeti értékek és hungarikumok összegyűjtését, azonosítását, nyilvántartásba vételét, s mindezek alapján az eddigieknél hatékonyabb őrzésüket-védelmüket.
Szeretnénk e munkába bevonni városunk intézményeinek dolgozóit és vezetőit, az egyházközségek híveit és lelkipásztorait, a civil szervezetek tagjait és vezetőit, s városunk minden érdeklődő polgárát.
A salgótarjáni Települési Értéktár alakításában, a közös „kincstár” megalkotásába bárki részt vehet.
Bővebben...
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy az NKA pályázatának köszönhetően könyvtárunk állományából digitalizálásra kerültek a Nógrád Megyei Hírlap 1948-2005 közötti számai. A digitalizált számokat a HUNGARICANA weboldalán találják meg. Az újság mintegy 120 ezer oldala teljes szövegében kereshető.
Bővebben...
A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a műsorvezető, Márton Rezső, szeretettel hívja Önt és kedves barátait Szvitamin Klub című programjára 2016. január 13-án, szerdán, 16.30 órára a könyvtár előadótermébe.
Bővebben...
Intézményünk ünnepi nyitva tartása december hónapban az alábbiak szerint alakul:
2015. december 21-én (hétfőn) és 2015. december 28-án (hétfőn) 10.00-15.30 óráig teljeskörű szolgáltatással várjuk Önöket.
A többi munkanapon könyvtárunk a szokásos nyitvatartási rend szerint, 10.00-18.00 óráig tart nyitva.
Intézményünk 2015. december 24-től 2015. december 27-ig és 2015. december 31-től 2016. január 4-ig zárva tart.
2016. január 5-től a megszokott nyitva tartással, 10.00-18.00 óráig várjuk Kedves Olvasóinkat!
Bővebben...