Átadásra került a megújult könyvtár Nemti községben.

Az ünnepséget dr. Morvai Máté polgármester úr köszöntője nyitotta meg az új helyiségbe költözött szolgáltatóhely nagy számú közönsége számára. Puszta Gréta, a község nemrég kinevezett könyvtárosa - és egyben a rendezvény koordinátora -  felkérte Molnár Évát, a Balassi Bálint Könyvtár igazgatóját ünnepi beszédének megtartására, melyhez kapcsolódva videón is megtekinthettük az elmúlt években megújult Nógrád vármegyei könyvtárakat. A folytatásban Becsó Zsolt országgyűlési képviselő úr és Skuczi Nándor, a vármegyei közgyűlés elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait, majd a dorogházi Móra Ferenc Általános Iskola diákjainak előadásában hallgathattuk meg Márai Sándor Halotti beszéd c. művét. Az eseményhez kapcsolódóan került sor a könyvtár által meghirdetett farsangi álarckészítő verseny díjainak átadására is. A programot állófogadás és jó hangulatú, kötetlen beszélgetés zárta.

Köszönjük az együttműködést, melynek köszönhetően egy újabb szolgáltatóhelyünk szépülhetett meg. Sok olvasót és örömteli pillanatot kívánunk!

erfa_logo.png

Minden, amit a könyvkölcsönző automatáról tudni kell

Könyvkölcsönző automata használata

Eseménynaptár

Áraink

Könyvtárunkban bankkártyával is fizethet!
kartyaelfogado_kicsi.png

eCard applikáció

Hagyd otthon az olvasójegyet!

Töltsd le a Qulto eCard applikációt könyvtári ügyeid intézéséhez!

Szerezd meg: Google Play
Download on the App Store

Elismeréseink

Minősített könyvtár cím

minositett_konyvtar.jpg

Családbarát szolgáltatóhely

 
csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_rgb_office_2022_0620.jpg
 

Családbarát munkahely

bronz_fokozatu_csaladbarat_munkahel.png

Az én könyvtáram, a módszertan hivatalos alkalmazója

az_en_konyvtaram.jpg
mmalogoc_1_ketsoros.jpg