Az Animáció Nemzetközi Világnapját minden évben október 28-án ünneplik. A rajzfilmkészítés úttörőjének számító Emile Reynaud ezen a napon, 1892-ben nyitotta meg Optikai Színházát Párizsban. 128 évvel ezelőtt vetített először rajzolt mozgóképeket a falra kis párizsi mozijában. A Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség (ASIFA) 2002 óta ünnepli az Animáció Világnapját.
Egy kis animáció történet
Emile Reynaud a filmjeit az 1880-as években kézzel rajzolta és festette celluloidra, melyeket aztán saját fejlesztésű praxinoszkópjával vetített le. Újszerű alkotásaival 1892-től kezdve kápráztatta el Párizs közönségét (Egy jó pohár sör, 1889, Egy kabin körül, 1894). A 19. században az első korai animációs eszközök a fenakisztoszkóp, a zoetróp és a praxinoszkóp is hasonló pörgetős füzetek voltak, melyek mozgást jelenítettek meg az egymást követő rajzokból technika segítségével.
Az első igazi animációs rajzfilmnek tekintett alkotást, a Humorous Phases of Funny Faces-t (Vicces arcok vicces fázisai) 1906-ban készítette el az angol származású amerikai karikaturista, James Stuart Blackton, akit az animáció atyjának is nevezi a szakirodalom. Pár év alatt számos animációs effekteket tartalmazó rövidfilmet készített, melyek közül Európában a The Haunted Hotel (Kísértett szálloda, 1907) bombasiker lett.
Az animáció ezekben a filmekben még alapvetően trükk volt, amely a közönség elbűvölésére, szórakoztatására szolgált, de legfőbbképpen kíváncsiságukat keltette fel. A francia Émile Cohl által 1908-ban készített Fantasmagorie-t a rajzanimáció úttörő alkotásaként tartják számon.
Ahhoz, hogy a rajzfilm gyorsan és hatékonyan gyártható legyen, mindenekelőtt olyan praktikus megoldásra volt szükség, amely lehetővé tette a figura, a háttér és az előtér egymástól független kezelését, az azonos fázisok újbóli felhasználását, illetve a vegyes, akár élőszereplős filmkép kialakítását. 1914-ben Earl Hurd feltalálta a cellanimációs technikát, amely megoldotta ezt a problémát, és lehetővé tette a futószalag-rendszerű termelést, ezáltal a sorozatok gyors és gazdaságos kivitelezését. A harmincas évekre az animáció komoly iparággá fejlődött. Az 1930 és 1960 közötti években nagy számban készültek filmszínházakban bemutatott animációs filmek, melyeket általában a játékfilmek előtt vetítettek. Az amerikai MGM, Disney, Paramount és a Warner Bros voltak a legnagyobb, 5–10 perces rajzfilmkészítők. Amerikában a Walt Disney teremtette „sztárokra” és egészestés animációs filmekre épülő nagyipari rendszer uralkodott, addig Európát a független, képzőművészek által készített, kísérleti animációs filmek jellemezték. Az 1950-es években a televízió elterjedése csökkentette a mozik közönségét, az animációs film és a mozis animációs filmek száma is csökkent.
Magyar animáció
A magyar animáció hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évekbeli műveit és művészeit a nemzetközi szakma ma is számon tartja és elismeri. A magyar alkotóműhelyek azonban inkább csak elindítani, mint megtartani tudták a hazai rajzfilmeseket, akik gyakran külföldön kamatoztatták tehetségüket. A világ minden nagyobb fesztiválján született magyar díj, felsorolásuk lehetetlen lenne, de egy mindenképpen említést érdemel, mégpedig Rófusz Ferenc 1981-es, első magyar Oscar-díja, melyet A légy című háttér-animációs filmjével nyert el, amely a műfajban addig egyedülálló volt.
A komputertechnika megjelenésével új korszak vette kezdetét az animációs filmek világában is. Az újfajta animálási lehetőségek igazi kihívást jelentettek a szakma képviselőinek. Számítógép segítségével az animáció egyre közelebb jut a valós, életszerű lények reális mozgatásához, ugyanakkor szinte korlátlan fantáziájú háttereket lehet előállítani a virtuális ábrázoló eszközök, hang, kép, térhatás, sőt interaktivitás segítségével.
