Hétvégenként játékra hívjuk a gyermekeket és a felnőtteket!

Írók és műveik

Mi a mese címe?

Rend a könyvtárban!

Fondorlat! Fejtse meg!

Az okos alkimista

Valamikor réges-régen, a legsötétebb középkor idején történt valahol. Egy nagyhatalmú várúr kissé elszegényedett a sok háborúskodásban, és várába fogadott egy alkimistát, hogy az kissé megjavítsa anyagi viszonyait. Az alkimista alkimistáskodott, a várúr várt, és az arany – amint azt gondolhatjuk – persze nem akart megszületni.

Végül a várúrnak elfogyott a türelme, és határ időt szabott: ha addig nem lesz arany, leütteti a csaló fejét. A határidő eljött, arany pedig nem lett. De az alkimista szerencséjére, a szeszélyes várúrnak éppen virágos jókedve volt. Ahogy ránézett az elébe hozott reszkető, halálsápadt alkimistára, megesett rajta a szíve.

– Döntsön a sors! – javasolta. – Ezen a kavicsos ösvényen fehér és fekete kavicsok vannak. A nálam levő üres zsákocskába beleteszek két kavicsot: egy sötétet meg egy világosat. Azután a két kövecskéből te egyet kiveszel. Ha a fekete kavicsot veszed ki, leüttetem a fejedet, de ha a sors kegyes hozzád, és a fehéret húzod, szabadon bocsátalak.

Alighogy kimondta ezeket a szavakat a várúr, már meg is bánta ígéretét. Ahogy hátat fordított az alkimistának, rejtett mozdulattal a zacskóba két fekete kavicsot tett. Az alkimista azonban ezt észrevette.

No, most mit tegyen?

Nem olvashatja az önérzetes várúr szemére – különösen az udvaroncok előtt –, hogy az csalni akart, mert akkor akár el is búcsúzhat az életétől. Ha pedig kiveszi az egyik kavicsot, az úgyis fekete lesz – ekkor is leütteti a fejét a várúr.

Rövid töprengés után rájött a helyes megoldásra.

Mit csinált az alkimista, ha azután a várúr életben hagyta?

Megfejtés:

Az alkimista kivett egy kavicsot és gyorsan el ejtette. Csak úgy lehetett megállapítani, hogy milyen kavicsot húzott ki, ha megnézik, milyen színű kavics maradt a zsákocskában. Mivel a zsákocskában fekete kavics maradt, arra lehetett következtetni, hogy a kihúzott kavics színe fehér volt.

A megfejtés megtekintéséhez jelölje ki a feljebb látható szabadon hagyott területet!

erfa_logo.png

Minden, amit a könyvkölcsönző automatáról tudni kell

Könyvkölcsönző automata használata

Eseménynaptár

Áraink

Könyvtárunkban bankkártyával is fizethet!
kartyaelfogado_kicsi.png

eCard applikáció

Hagyd otthon az olvasójegyet!

Töltsd le a Qulto eCard applikációt könyvtári ügyeid intézéséhez!

Szerezd meg: Google Play
Download on the App Store

Elismeréseink

Minősített könyvtár cím

minositett_konyvtar.jpg

Családbarát szolgáltatóhely

 
csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_rgb_office_2022_0620.jpg
 

Családbarát munkahely

bronz_fokozatu_csaladbarat_munkahel.png

Az én könyvtáram, a módszertan hivatalos alkalmazója

az_en_konyvtaram.jpg
mmalogoc_1_ketsoros.jpg