![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Fogadják szeretettel verseskönyv ajánlókat A Magyar Költészet Napja alkalmából!
A verseskötetek borítójára kattintva elolvashatnak egy verset annak tartalmából.
C.W.Gortner: Az első színésznő Nincs mit mondani. Nagy Cili: Maradok Nézte, nézte a tengert, vágyta, lélegezte minden nappal közelebbkerült Maradok! – mondta, és visszafordult Jánosházy György: Ökörszem Apró madárka, szárnyas kis poéta, Dalol… Mint egy Rossini-énekes, oly édes dallam, szinte nem-e földi, Költő, sorstársad, testvéred, barátod. Drescher J. Attila: Kopogtat... Kopogtat az idő – Erdélyi Z. János: Fagy Jéggé fakult a lelkem Acél-lehelet élén Nagy Gábor: Annának szeretnélek úgy fogadni fogadni úgy szeretnélek hetyke fiú fütyörészve Reményik Sándor: Fenn és lenn A túlzó freudisták figyelmébe Ami ott lenn a mélyben kavarog: Hadd zúgjon, rohanjon a szennyes ár Kiss Dénes: Várakozó Németh László emlékének Az időt nem figyelem már
A szavak most születnek.
Minek?
Nem kell szókincs
a hallgatáshoz.
Vagy hallgatni is
csak szavakkal lehet?
nyakig belegázolt,
nyelte, magába nyelte
az elérhetetlen távolt,
e parttalan, örök Semmit,
minden nap elővette a mérőt,
és levágott egy centit:
az Örök Mély ígéretéhez…!
a part felé, mert inkább az élet.
alig verébnyi, szürke kerti vendég,
szállása egy öreg fa hasadéka,
ha nem dalolna, tán észre sem vennéd.
úgy áriázik, bel canto csodája,
a hangja tiszta, fényes és nemes,
szépségével megejt a muzsikája,
úgy érzed, ez a csöpp jószág betölti
zengő hangjával az egész világot…
A daltalan, sivár, szomoru télben
őt várod, hogy kertedbe visszatérjen.
s te beengeded
várakoztathatnád –
sokáig nem lehet
mert hogyha rád töri
váratlanul az ajtót
a végén kihívják
a rendőrt meg a sajtót
s győzheted igazolni
hogy mindez tévedés
az idő volt csupán
s az elöregedés
a gleccser-ég alatt.
A lábam önfeledten
toporgott, nem haladt.
a fagy pezsegve forrt,
s a szájam szögletéből
letörtem egy mosolyt.
mint kéretlen csodát
mint ki képes odaadni
nem a szívét: otthonát
számkivetett: otthonát
s odahagyva menedéked
menni menni csak tovább
mit neki a lány-mosoly!
és közben ködbe enyészve
botorkál és megbotol…
Száz idegen hang. Nincs hozzá közöm.
Száz idegen vágy. De én én vagyok
És én a híd magasán őrködöm.
Ott lenn a híd alatt;
Fenn a hídon aranypáncélban áll
Az őr: az Öntudat.
az figyel engem régen
Kinézett magának talán
egyik ükanyám szivében
Kinézett magának s fürkész
miként birom tekintetét
Százezer vers már belül kész
csak nem tudom leírni még