Mért fekszel jászolban, ég királya? 
Visszasírsz az éhes barikára. 
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt: 
mégis itt rídogálsz, állatok közt. 

Bölcs bocik szájának langy fuvalma 
jobb tán mint csillag-űr szele volna? 
Jobb talán a puha széna-alom, 
mint a magas égi birodalom? 

Istálló párája, jobb az neked, 
mint gazdag nárdusok és kenetek? 
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt: 
kezed csak bús anyád melléért nyult... 

Becsesnek láttad te e földi test 
koldusruháját, hogy fölvetted ezt? 
s nem vélted rossznak a zord életet? 
te, kiről zengjük hogy "megszületett"! 

Szeress hát minket is, koldusokat! 
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat. 
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk 
törékeny játékunkat, a reményt.