Tisztelt Jelentkező!

Idei évben is meghirdetjük az Egri Csillagok Országos Tehetségkutató Rajzversenyt, ám ezúttal lehetőséget szeretnénk biztosítani a távolabbi iskoláknak is a részvételre azáltal, hogy elindítjuk a Kiscsillag Programot. Az „eredeti” Egri csillagok versenyhez hasonlóan a programon az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjainak részvételére számítunk.   

Kiscsillag Program

A program lényege, hogy egy adott településen megjelölt partnerintézmény ad otthont a verseny megrendezésére, mely során Gárdonyi Géza Egri csillagok című művéhez kapcsolódó illusztrációs feladatot kell megvalósítani.

A rendelkezésre álló idő maximum 90 perc

A szükséges eszközöket biztosítjuk (A/4-es lapok, rajz-, festő eszközök)

A versenyen készült alkotások szerepelnek a „Nagy versenyen” de külön díjazás is megállapításra kerül a partnerintézményekben megrendezett Kiscsillag versenyek résztvevői között.

Az ön iskolájához kijelölt partnerintézmény: 
Balassi Bálint Könyvtár (Salgótarján, Kassai sor 2.)

A kihelyezett forduló tervezett időpontja:
2024. november 20. (szerda) 1300

Regisztráció: az általános iskola (felkészítő/kisérő tanár) regisztrálja a résztvevőket a linken elérhető google űrlapon: https://forms.gle/Qm7rKKrEKNCPCMoX8

Regisztráció határideje: 2024. november 13.

A programon maximum 20 fő tud résztvenni, a regisztrációkat időrendi sorrendben fogadjuk.

A verseny teljes kiírását az alábbi linken ismerheti meg:
https://drive.google.com/file/d/1CsAnkPHgP-yRGyM32W4oL7LuoL56q3VH/view?usp=sharing

Kihelyezett partnerintézmény kapcsolattartó:
Nagy Mónika igazgatóhelyettes ()

Versenykiíró kapcsolattartó:
Ónodi Mátyás szakmai igazgatóhelyettes ()

erfa_logo.png

Minden, amit a könyvkölcsönző automatáról tudni kell

Könyvkölcsönző automata használata

Eseménynaptár

H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
7
8
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
30
31

Áraink

Könyvtárunkban bankkártyával is fizethet!
kartyaelfogado_kicsi.png

eCard applikáció

Hagyd otthon az olvasójegyet!

Töltsd le a Qulto eCard applikációt könyvtári ügyeid intézéséhez!

Szerezd meg: Google Play
Download on the App Store


Elismeréseink

Minősített könyvtár cím

minositett_konyvtar.jpg

Családbarát szolgáltatóhely

 
csaladbarat_hely_vedjegy_szhely_rgb_office_2022_0620.jpg
 

Családbarát munkahely

bronz_fokozatu_csaladbarat_munkahel.png

Az én könyvtáram, a módszertan hivatalos alkalmazója

az_en_konyvtaram.jpg
mmalogoc_1_ketsoros.jpg